|
|
2010. február 8., hétfő
eléggé úgy tűnik, hogy a csoportom több mint felével együtt benyaltuk az H1N1-t, vagy valami nagyon hasonlót. most amíg nem gugliztam rá, nem is emlékeztem, hogy a köhögés is a tünetek közé tartozik. amúgy is mindig köhögök, ha beteg vagyok. ebben az a jó hír, hogy a főnököm nem hisztizik, hogy kamuzok, mert nem mentem ma orvoshoz. örülök, ha a lábamon megállok. holnap alighanem muszáj lesz. Füles [12:35] Mondj valamit
2010. február 7., vasárnap
egész éjjel vacogtam, most is, lázas, köhög, fogorvos lemond, de a VIRÁGFESZTIVÁLom basszus :-( amilyen szerencsém van, holnap reggelre kutya bajom és mehetek vissza a mókuskerékbe. még jó, hogy fél méter hó az nincs, akkor zokognék.
Füles [5:57] Mondj valamit
2010. február 6., szombat
kicsit fejreálltam az ultracettől, de nem találtam hirtelen más fájdalomcsillapítót, aludni akarok, de félek elaludni, úgyhogy vacakolok itt kicsit a képekkel Füles [10:50] 2 hozzászólás
2010. február 2., kedd
foltokban hámlik az arcom, az orromon még kicsike vízhólyagok is vannak, hát semmiképpen nem panaszkodhatok arra, hogy ma mindenki levegőnek néz, még a konyhás néni is a nevemen szólítva kérdezte meg, hogy jóég, mi történt. szóval körültekintőbben kellene megválasztani a fő haladási irányt a napsütéshez viszonyítva, főként ha a magaslati viszonyokat is figyelembe vesszük. már értem, hogy égnek le a síelők. magamat már mégse rakhatom ki a saját blogomba, hogy nézne ki, de itt van egy szimpatikus thai család
egyébként meg nagyon szép út, felköhög rajta a vacak 105 köbcentisem is, kilátás csodás, fúj a széééél (ritkaság), és kellemes 12-14 fok volt, a múltkor a minibuszos kiránduláson sokkal jobban összefagytam, pl mikor a szél rámfújta az egész Wachiratan-vízesést.
Füles [15:27] 1 hozzászólás
2010. január 29., péntek
valaki ma reggelre fogszabályzót rajzolt a még tegnap este a táblán maradt hatalmas vigyori cápára :-) kedvenc témám jön, nagyon szeretjük mind, szájtátva nézik az összes állatos videót, és aztán egészen spontán gyönyörű manta rájákat és teknősöket festettek. a múlt heti fekete papírból vágott tenyérnyi pókokat becsempésztük az üzenőfüzetekbe, a szülők remélem kellőképpen meg fognak ijedni :-) a kanadai nőt meg egészen egyszerűen ki fogom nyírni. már ha nem kapok agyvérzést tőle előbb.... remélem, nem vágok a fejéhez egy széket egy rossz pillanatban, mert a végén még engem fognak kirúgni. én ilyet még nem láttam. pedig idén már mindent láttunk, azt hittem....
Füles [14:25] Mondj valamit
2010. január 25., hétfő
mai szösszenet kanadai dilis nővel: "ez a tankönyv egy szar! egy fos! milyen barom választotta pont ezt?" "ööö, én voltam." a könyv tényleg nem tökéletes, de ha talál itt nekem jobbat, akkor kiegyezhetünk. - egyébként meg közösen választottuk, akik épp akkor itt voltunk, és a főnökünk, de már csak én vagyok mutatóba a társaságból. esik az eső és nagyon fúj a szél. ez meglepő. soha nem szokott fújni a szél. repül kint szanaszét minden, hallom. villámlik is. ahhoz képest, hogy megfogadtam, többet be nem teszem a lábam Phuketre, márciusban repülök :-) esélyem se volt, hogy ilyen jó jegyárak mellett 24 órát buszban rohadva menjek délre idén. a gyerekekkel a héten vásárlást játszunk. meglepően sokan meglepően nagyon kenik-vágják a fejben számolást, visszajárót, összeadnak, persze Boom és Mickey szoroznak is. és rávetették magukat a fénymásolt pénzkötegekre :-) az izgalmasabb, mint maga a vásárlósdi. éttermet szoktak játszani inkább. ma nagyon magamra haragítottam Poomot és nagyon utálom magam érte. ha én nem vigyázok rá, akkor nincs senki más. és mégis marha voltam.
Füles [16:24] Mondj valamit
2010. január 22., péntek
megint sikerült egy elképesztő embert felvenni a már megint üres állásra.... minden második percben koppan az állunk a padlón. kérdezi a nő, például, hogy hol talál olajat. meg hogy mondják thaiul, hogy olaj. kérdezi Janine, aki egyébként angyali türelemmel megáldott lány, és évente ha kétszer száll ez az agya, hogy nincs, de mire kell, hátha tudunk segíteni. (tisztítani? gyurmát gyártani? főzni akar otthon?) erre aszongya, semmi közöd hozzá, vicsorít egyet és elrohan. és hasonló megnyilvánulások naponta nyolcszor. mintha a pofámba vágná az ajtót. namost rólam sajnos tudni kell, hogy kb tucatszor fogok próbálkozni emberi kommunikációval, de ha valaki ilyen, főleg, ha segíteni akarok éppen, és orrbaver, akkor tőlem kérdezhet bármit, majd jól levegőnek nézem. nem igazán produktív hozzállás, ha olyan környezetben van az ember, ahol minden és mindenki új, és kilencvenkilenc százalékig rá van szorulva a segítségre, útmutatásra, fordításra, tanácsokra. és mi farangok nagyon-nagyon támaszkodunk egymásra mindenben, az ötödik napon azt mondani valakinek, aki segíteni akar, hogy "none of your business"? WTF?? egyébként külön tanulmányt lehetne írni arról, hogy ki hogyan kezeli a külön időzónában élő, totálisan tehetségtelen és undok rajztanárunkat. (négy év alatt egyszer sem köszönt vagy köszönt vissza meg nekem, vagy senki másnak, senkinek nem néz a szemébe, mindenki levegő.) a pasi olyan, mint a hetes busz, vagy jön, vagy nem, mármint órát tartani az órarend szerinti idejében, néha másik napon bukkan fel, és ha bárki más csinálna ilyeneket, már rég kirúgták volna. naszóval hogy ki mit lép. James vagy Nat azt mondta, nem az én órám, nem az én ügyem, foglalkozzon vele a thai kolléga, vagy beszéljen vele, vagy akárkivel, vagy tanítson helyette, oldja meg. Carolyne simán tartott helyette akármikor foglalkozást, mert ő egyébként is művész. Barbara ötoldalas leveleket írt a nagyfőnöknek a probléma minden részletét felvázolva, miután hetekig hiába próbált békésen és személyesen egyezkedni a szóban forgó tanerővel. Janine is egyezkedett, kérte, hogy akkor mutasson az órarendben bármi más, neki jobban megfelelő időpontot, majd a főnököket kérte, hogy csináljanak valamit. Lindsay alighanem észre se vette, hogy nincs ott, mert valamelyik sarokban szkájpolt a pasijával. én egy megbízhatatlan félévében azt mondtam, hogy ha nem tud megbízhatóan jönni, akkor inkább ne is jöjjön, hagyjuk a fenébe az egészet. most általában jön, plusz-mínusz negyedóra, rugalmasan kell tervezni valamit, minden eshetőségre számítva. szóval ilyenek voltak eddig. ez a Francine meg egyszerűen leordítja a pasi fejét, az első tízperces késésnél, anélkül, hogy tudna róla valamit (lehetne egy rendes megbízható ember is, akinek éppen hasmenése lett), ráadásul megkéri az egyik thai kollégát, hogy tolmácsoljon ehhez, mert persze csak angolul tud ordítani, ez az ember meg nem tud angolul egy szót sem. ugghhhh. akár még jól is szórakozhatnánk, de sajnos nem ez történik. tán említettem pár hete itt, mikor reggeli ügyeletben megkérdeztem a kisfőnök feleségét, akin nem látszott semmi, hogy babát vár-e, jól visszahőkölt, hogy még nem, jól égett a fejem, hogy bunkó vagyok. aztán kiderült, hogy nekem volt igazam :-) szegény már most nyolc hetesen hordja a kismamaruhákat, annyira boldog. egy éve vesztették el az első kisfiukat, akit kihordott félig hiányzó szívvel félidőig, hogy ne a kukában végezze hulladékként, hanem el tudják temetni. a nagylány most volt három éves. nagyon-nagyon szurkol nekik mindenki. a török kistanárunk visszajött az utolsó vizsgái után megint segíteni és tanulni. mesélte, hogy az egyik brit tanára az egyetemen búcsúzóul valami olyasmiket is mondott, hogy ahhoz képest, hogy muzulmán, nem is terrorista, ahogyan először gondolta. mondjuk ha már ilyeneket gondol, legalább ne mondta volna.... egyébként egy halkszavú iszonyúan kedves lányt kell elképzelni, aki soha senkire nem tud egy rossz szót mondani, mindenkinek mindenben segít, pink fejkendőben és lila virágos blúzban volt tegnap, és egy hangyát se tud lecsapni, hanem kiviszi a konyhából a kertbe, egyébként pedig minden vágya, hogy kipróbálja a bungee jumpingot. nem tehetek róla, de úúúúgy elkezdtem röhögni, ahogyan elképzeltem egy bombával, hogy leestem a székről és magamra öntöttem a kávémat - lehet, hogy ez volt az alattomos módszer? egészen határtalan az emberi hülyeség.... csak hogy a gyerekekről is mondjak valamit, pókokat vágtunk ki ma, és a legtöbbnek megmaradt a nyolc lába a végére. nagyon ügyesek. nyugisak, könnyű velük most. mindig ez van, a célegyenesre egészen belejövünk, aztán kezdhetjük majd újra mind másokkal :-( Poom egész héten elvarázsolt világban élt, ha nem a bokámat simogatja, akkor a ceruzáit, egész napokra ki tud kapcsolni teljesen, bárcsak tudnám, merre jár. Vito és Please "szakítottak", mindketten mással kavarnak éppen, érdekes követni a szerelmi szálakat. Nick ma volt hat éves. zajlik az élet továbbra is.
Füles [16:08] 8 hozzászólás
2010. január 20., szerda
imádom a chatszobát, egy angol éppen azt meséli, hogy milyen finom zsíros kenyeret evett a tábortűznél, szalonnasütéskor, Magyarországon. a lengyel lány meg a lecsóról emlékezik meg. Dream, akit tavaly Nightmare néven emlegettem leginkább, ma a cserkésztáborban nem hallgatott senkire, elszaladt, és jól lecsúszott egy bazinagy lejtőn. jól összetörte magát. valahogy senki nem tudja sajnálni úgy igazán nagyon nagyon, és ezért rosszul is érzem magam kicsikét. mindenesetre hálás vagyok a sorsnak, hogy nem nekem kell egy zsák bolhával cserkésztáborba menni, ahol tényleg van fáramászás, meg kötélhágcsó, meg mittomén, akadálypálya az egész, elképzelem, ahogyan a hétévesek szétszaladnak egy óvatlan pillanatban, jajj. nagyon pocsék nap volt tegnap, és nem tudom miért, de a nagyon pocsék napok utáni napok viszont meg jól szoktak sikerülni. jól kiakadok valamin, aztán másnapra lenyugszom. csak olyan kínos úgy kezdeni a napot, hogy körbejárok, és bocsánatot kérek vagy öt embertől :-) nyugis napokon meg mindig az az érzésem, hogy éppen elfelejtek valamit. tuti. mert nehogy már csak nyugodtan ülök a gyerekekkel és baromkodunk, és nem kell éppen huszonhét pókot megrajzolni, hogy kivágják, vagy ilyesmi. félek a holnaptól, mikor rájövök, mi maradt el. a kisfőnök szerint sokat gondolkozom, túl sokat, nem szabad, csak a mai dolgokra gondolni, se előre, se hátra. rögtön kérdeztem is, hogy akkor ezentúl ugye nem kell egy hétre előre óraterveket írni, ezt azt jelenti? pedig lehet, hogy nem kellene elpoénkodni mindent, de másképp nehéz ezekkel a baromi nagy érzésekkel elbírni. ha frusztrált vagyok, akkor nagyon, ha valami megérint, akkor sírok, stb., és próbálok normális ember módjára mindent kicsit elpoénkodni, mert nehogymár. de mindig van, aki átlát rajtam. egyébként meg hatalmas nagy dolog, és nem szabad elpackázni, ha az emberben nagyon-nagyon hisz / bízik egy férfi. ha az ember főnöke az illető, akkor bakker ez jutott, erre is vonatkozik a kitétel, nem lehet minden tökéletes.
Füles [15:55] Mondj valamit
2010. január 16., szombat
ez lenne a vízesés alja, nem másztam fel a tetejére Füles [17:12] Mondj valamit ma délelőtt be kellett mennem néhány órára a suliba, habár a hátam közepére kívántam, de a főnök szívességet kért, és ez rosszabb, mintha kötelez. aztán dél körül a fejembe vettem, hogy nem jövök haza, mielőtt kiugranék az umbrella festival-ra, mert akkor úgyis csak elterülök, és többet fel nem vakarom magam az ágyból. így történt, hogy kendő, pulóver, víz és ész nélkül vágtam neki a nagyvilágnak. Bosangban még nem zárták le az utat az autók előtt, így elég életveszélyes volt az út szélén mászkálva nap- és esernyőket fényképezni, meg égetett a nap ezerrel, mintha nem január közepe lenne, hanem február vége, kicsike napszúráska beköszönt, de legalább le nem égtem. valahogy megértettem, hogy három után pakolnak ki rendesen az árusok, és akkor lehet végre sétálni is, gondoltam, addig felugrom kicsikét a hegyekbe hűsölni (cirka 35 km oda, meg 35 vissza, ugyan). úgyis ezer éve ki akarom próbálni, hogy fel tudok-e köhögni a Mae Kampong vízeséshez a 105 köbcentissel. fel, épphogycsak, van két rövid de nagyon durva emelkedő, ahol azt hittem, most vége. (olyankor leszáll az ember, és húzza a gázt, és szalad, felfele.) mellékesen jegyezném meg, hogy Mae Kampong a tengerszint felett 1200 méterre van, és pontosan húsz fokot mutatott a kis kávézó hőmérője. csak a fülem nem fagyott le, mert a hátizsákom alján megtaláltam a kötött sapkámat. többen érdekesen néztek utánam, ahogy elhúztam mellettük. sötétedés előtt értem vissza a sétálóutcába. szeretem, amikor mindenki kivonul az utcára, és esznek, meg zenét hallgatnak, meg vásári játékok, minden a megszokott kis vidéki fesztiválocska. nagyon szép holmik vannak mindig, szeretem nézni. a kevésbé szép dolgokon meg mindig jól szórakozom, vagy egyszerűen ugrik egyet az agyam. egyébként kezd beszivárogni a füst, vagy csak párás volt ma az idő, nem is tudom, a Doi Suthepet egész nap nem láttam, kelet felé kicsit jobb volt a helyzet. de nagyon nem jó ez így, még mindig csak január közepén. - érik a kukorica és több helyen azt gyújtották fel, amerre jártam, aratás után.
Füles [16:43] 2 hozzászólás |
