|
|
2008. január 31., csütörtök
szakad az eső. senki nem bír visszaemlékezni januári esőre. ami a nagy baj, hogy elmoshatja a holnap kezdődő virágfesztivált. :-( eláll és újra rákezdi. volt erős szél is. olyan, mint az augusztus szokott lenni, mikor vége a nyárnak és betör az első szeles, hűvös nap (mármint ott-hon).
nagyon fáradt vagyok, és valahogy nagyon nem tudok éppen jól viszonyulni semmihez. a napjainkat teljesen felborítja a megszokott napirendből kizökkenés, a gyerekek nem tudnak mibe kapaszkodni. viszont legalább írtunk-rajzoltunk meghívókat.
Füles [12:58] 1 hozzászólás
2008. január 29., kedd
a két év alatt meglehetősen rengeteg baromságot hallottunk már a szülőktől, viszont a mai alighanem elviszi a pálmát: kiscsoportos kisfiú anyukája reklamál, hogy miért nincsenek egyszemélyes padok és székek a teremben. mondjuk attól tekintsünk el, hova tennénk őket. én kapásból azt mondtam, ha a szülő ennyire odavan (hogy már a többit is elkezdte lázítani, ettől megőrülünk, amikor a htb anyukák órákon keresztül pletykálnak a játszótéren és meghülyítik egymást), akkor szerezzünk be valamelyik elsős teremből egy asztalt és egy széket a fiúcskának. (szegény gyerek.) a többiek meg elvannak továbbra is a földön ülve, vagy a két-három személyes kisasztaloknál. a színdarab nagyon jól megy, de azért kezdek becsavarodni. nagyon nem volt hiba csak két héttel fellépés előtt elkezdeni próbálni, hiába rágta mindenki a fülem. - a naponta egy óra próbát úgyse ússzuk meg, ha tökéletesen megy, akkor se. holnap lemegyünk a színpadra is. Am ma visszajött, és seperc alatt megtanult minden új szöveget, sőt, szerintem az egészet fel tudná mondani szóról szóra. érdekes, hogy egyébként nem egy különösebben okos csajszi. csak éppen nagy dumás és semmivel nem lehet zavarba hozni. persze néhány szülő odavan, hogy az ő gyereke miért csak két sor szöveget kapott, valóban lehetne hosszabb is, simán megtanulnának többet, viszont képtelenség kordában tartani egyszerre ennyi gyereket, nem azzal van a baj, aki éppen beszél, hanem a többivel. a legügyesebbekkel az ai betűkombinációt tanultuk (úgy mint rain, train, snail, paint etc). most zavartam őket először össze igazán. ha rajtam múlna, nem éjbíszídííefdzsí lenne az ábécé első nekifutásra, hanem ae-b-k-d-e-f-g stb. Angliában már így csinálják, a betűk hangját használják először, nem a nevüket. de alighanem a szülők teljesen keresztülhúznák ezt a számítást. nem csoda, hogy ebben a fázisban most thai olvasásból megint ügyesebbek, mint angolból. ott nincs ilyen kavarás. majd később lesz nekik, másféle. próbáltam olvasós videókat csinálni, elég nehéz. de azért kettő fent van. elég halk.
közben minden héten bepisil valaki. mert félnek foglalkozás közben kikéredzkedni. na nem tőlem. most erre mit mondjak.
megint napi két kávéval működök (neszkafé, de akkor is), kell nekem hajnalban is dógozni.
Füles [14:00] 2 hozzászólás
2008. január 28., hétfő
első nekifutásra azt hittem, hogy most késsszz, azonnal megyek és felmondok, de már másodszorra is sokkal jobb volt. az egyetlen nagy probléma, hogy az a huszonöt gyerek, aki éppen nem beszél, teljesen megvadul a háttérben - ha nem így lenne, simán meg tudnánk tanulni sokkal bonyolultabbat, hosszabbat is. ja, meg beteg a főszereplőnk. legyünk már túl rajta. közben olyan félreértések folyamata indult el három kultúrán keresztül, hogy csak úgy kapkodom a fejem, minden lépcső hozzátette a maga kis interpretációját, és olyan nincs, hogy ezt valahogy kimagyarázom. na sebaj, úgysincs időm beszélgetni senkivel, nem gáz, hogy mindenki éppen rám haragszik és senki nem fog szóbaállni velem egy ideig. ja, és ma esett az eső. januárban. nem nagyon, de ilyet se nagyon látott még senki. két hónapja volt utoljára kis esőcske. tavaly hét hónapig voltunk eső nélkül. a hirtelen jött páratartalom meglepett, hűvös és párás, ez is ritka, a thaiok vacognak tőle, nekem melegem van, szárazabb hidegben ez fordítva.
Füles [12:45] Mondj valamit
2008. január 27., vasárnap
és már megint fél négy van és én még mindig ébren vagyok. túl sok meló. még mindig színdarab, meg mindenféle más, amit bevállaltam, mert be akarok vágódni. úgy kell nekem. majd a dupla adag kávé, az jöhet.
holnaptól próbák. próbált itt már valaki harminc hatévest színpadra tenni? lehet, hogy holnap reggel inkább nem akarok felkelni.
Füles [21:22] 1 hozzászólás
tulajdonképpen úgy húsz perc alatt kint van az ember a belvárosból, és rizsföldek, kis falvak között találja magát. eltévedni nem lehet, mert a Doi Suthep 1600-valahány méteres csúcsa mindenhonnan látszik, valahogyan hazatalál az ember, ma a folyóba botlottam bele teljesen váratlanul, és az vezetett vissza.
Baan Tawai woodcarving village        Ping folyó (nagyon idillikus kis ház, gondolom, akkor nem, mikor évente bemegy a nappaliba a folyó, kár)  Wat Wieng Kum Kam - nem látszik a környéken, de itt már a 13. században templom állt, és akkori írásos táblákat találtak. nagyon megkergettek a kutyák viszont.   hova tűnt Buddha?!      Füles [16:39] Mondj valamit
2008. január 25., péntek
zene? mindenféle :-) REM, Loreena, most éppen. (a Dante's prayer-re szoktunk jógázni egyébként mindig.) van, hogy hetekig nem bírok elviselni semmiféle zenét. de most minden más megint.
nehezen találom a hangomat, hogy hogyan írjak arról, amit csinálok, és hogyan, miért, úgy, hogy ne fényezzem magam semmiképp és ne provokáljam ki szinte, amit. mert akárhogy is, én ezt soha nem tanultam, most tanulom, minden nap. és rengeteget hibázok. csak annyi bennem a különleges és más, talán, hogy veszem a fáradságot, hogy ne a legkönnyebb kiutat válasszam állandóan, és hogy nem vár itthon senki, akire spórolni kellene az energiámmal.
viszont talán nem is mertem nyilvánosan bevallani az elmúlt másfél évben, hogy milyen mély sebeket hagyott bennem Egyik és Másik látogatása, azzal kapcsolatban, hogy milyen tanár vagyok, vagy ki vagyok én itt. még mindig sajog. még mindig a hátamban érzem a kést, hiába tudom az eszemmel, hogy abban az értelemben nem hibáztam. azóta valahol állandóan védeni akarom magam a saját belső monológomban, ahogyan akkor nem tudtam megvédeni magam semmiképpen, bármit is mondtam, tettem, mert úgyis minden ellenem fordult. talán most arról szóltak az elmúlt napok, hogy most tudtam megfordítani ezt az egészet, most lettem először több, és nem kevesebb. és egy-egy olyan napon minden más, teljesen.
még nem döntöttem el, merre megyek tovább. most játszom. valami változik.
Füles [18:58] 2 hozzászólás most írja Richard, hogy náluk Bangkok környéki kisváros fizetős magánóvodájában negyven gyerek van egy óvónővel, napi kilenc órát. mondjuk felvételiztetnek is rendesen, semmiféle deviáns gyereket nem engednek be. nem mondom, hogy többet nem panaszkodok. de bakker, hogy lehet ezt emberekkel megcsinálni? valamikor egy után kimentem a játszótérre, kihurcoltam a cd-lejátszót, és hallgattam mindenféle zenét. Sun odaoldalgott mellém, lenyúlta az A4-es papíron 90 számot felsoroló papírt, a macskakaparásommal, és elkezdte olvasni (soha még csak nem is mutattam nekik folyóírást), rendelt számokat, odabújt, nevettünk sokat, próbált énekelni. éljenek a romantikus pillanatok kispasikkal :-) csak nevettem a helyzet iróniáján, de azért tudtam volna két kört repülni az épület körül. és eszem ágában sem volt visszapaterolni a terembe, amíg nem kereste valaki negyed órával később :-) aztán még vagy egy órát hallgattam zenét, mindenfélét. mert megérdemlem :-)
Füles [16:17] Mondj valamit annyi minden volt bennem napközben, hogy ezt muszáj leírni majd, de szokás szerint kipukkantam, mint egy lufi, mire eljutottam idáig. tegnap este nem vette be a bejegyzést, hogy hétvégén válaszolok az emailekre. :-(
Füles [12:41] Mondj valamit
2008. január 24., csütörtök
ha csak rajtam múlott volna, ma reggel én fel nem kelek, tekintettel az eheti kumulatív cirka tizennyolc órás alvásmennyiségre. valamikor hajnalban: nem kapok levegőt, köhögök, trutymó, gyógyszer. mi a fene van? nincs már hideg. nincs még szmog. vagy mégis? reggel hatnegyven és nyolc között: filmszakadás. reggel nyolc körül: kávé, napozás (melegedés), órára készülés, kazetták visszatekergetése (rosszabb reggeleken már ettől önmagában szeretnék kifutni a világból), reggeli bemelegítés, jóga, egy éneklés. konstatálom, hogy kedves szülők ma is hozták iskolába a kisfiút, aki tegnap összehányt mindent, és a gyerek máris sír.
kilenctől tízig: olvasás, beszélgetés, mese, éneklés, még éneklés, játék, viszonylag nyugis nap, meg ügyesek, felébredek is végre.
tíztől tizenegyig: olvasás, írás, közben egy kisebb csoporttal rímelős kirakós játék közösen, míg a másik két csoport ír. teljesen normálisan tud játszani mindenki, meg is lepődök. többeknek most esik le pár hét után, hogy miről szól a rímelés. jó. tizenegytől fél tizenkettőig: összerámolás, felsöprés, kutyafutta ebéd, gyerekápolás, gyógyszeradagolás, olvasás házifeladat lepecsételése, beszélgetés. fél tizenkettőtől egyig: egyesével olvasás gyakorlás kábé húsz gyerekkel egymás után. ez nagyon fárasztó, viszont állandó sikerélmény, és addig is csend van. egy gyerek nem csinál zajt.
egytől kettőig: értekezlet, hurrá, melynek keretében terítékre kerültek a két hét múlva bemutatandó színdarabok, meg hogy standardizálni kéne végre a munkafüzeteket, könyveket, órarendet, hogy ne mindenki csak úgy azt csinálja, amit szeretne, itt is meg a két bangkoki iskolában, meg lesz kirándulás is, mi volt még? olykor a fejem vertem az asztalba, de kisfőnök már ismer. második kávé. papírmunkát én most nem vagyok hajlandó. majd hétvégén. kettőtől háromnegyed háromig: gyerekek thait gyakorolnak végre, elpakolom a munkafüzeteket, ceruzát hegyezek, aztán mintha kiesett volna egy kis idő, rajzlapot vágok, előkerítem az ecseteket, bögréket, jaigen, beteg kisfiú apukáját (T. kolléga) hajkurászom, dejavu, tegnap is volt ilyen. háromnegyed háromtól fél négyig: két kislánnyal kipakoljuk a festékeket, vizet töltünk a bögrékbe, aztán csatlakozunk a játszótéren az őrjöngéshez, bújócskázni akarnak, nane, csak engem neeee lécci. de. szerencsére Ice ma egytől ötig skálán négyes, saját magához képest. ja, előtte volt uzsonna is, banán, ez után legalább nem kell takarítani. fél négytől négyig: festünk, miután reggel kibulizták - a poszteren kergetőzött mindenféle állat, akik beleugrottak a festékbe, és minden tele színes lábnyomokkal, hát ők is ilyet akarnak, szerencsére a zokniját senki nem húzza le, hogy lábnyomokat alkosson, de azért kézcsirkéket festünk, mindenki csupa sárga meg piros. Ice felborít fél liter vizet (legalábbis a padlón annyinak tűnik), majd összefest minden fellelhető papírt, egy pszichomókus kiborulna, ha látná, kicsit én is. elpakolunk, elmosunk mindent, szanaszét száradnak a rajzok. négytől fél ötig: kint vagyok a játszótéren, mert ügyeletes vagyok, hárman nem hagynak békén, nagyjából ötven mesekönyvet lenyomatnak. szerencsére Ploy tud olvasni, ez egy kis változatosság. aztán Poon a hátamon kapaszkodik, én meg keresem, hogy hol van, és mindenki kiabál, hogy mögöttem, meg a hátamon, és forgolódok, de nem találom. napersze ez mindenkit megihlet. még jó, hogy huszonöt kilóig a hátamon bárkit simán. fél öttől fél hatig: a legtöbb gyerek hazament már, nem kell állandóan rajtuk tartani a szemem, óravázlatokat írok (szokás szerint utólag, mert így megmaradnak a részletek), majd a holnapi írásleckét kezdem el előírni mindenkinek - mindenkinek másféle, attól függően, hogyan áll a szép írással. közben még két kislánnyal olvasni kell, velük nem érnek rá otthon, nekem meg délután egy előtt már ők ketten nem fértek bele.
fél hatkor: rámzárják az iskolát. fogom a maradék házifeladat füzeteket, és elhúzok vacsorázni. teacher Nipa tapintatosan nem hagyja rám a hétvégi üzenőfüzeteket, amikbe akkor is kell írni, ha semmi mondanivalóm éppen, nem tudom, hogyan érezte meg.
ha még egyszer megkérdezi egy kolléga az ált. isk. szekcióból, hogy dehát mi mit is csinálunk egész nap, pofán fogom egyébként jóóóó így, pont így jó, és sehogy máshogy nem lenne értelme, és reggel kilenc után tulajdonképpen tudok vigyorogni is, meg rengeteget beszélni, mert másképp nem lehet, meg igaziból csak jó magyar szokásból panaszkodok állandóan, viszont azért mikor lesz már hétvége, és nehogy ilyen legyen minden nap. mindig a csütörtök a leghúzósabb, messze veri a hétfőt, egyszerűen csak attól, hogy csütörtök, és még van utána péntek.
Füles [12:30] 3 hozzászólás
2008. január 23., szerda
nagyon nem vicces ez a fosós-hányós-magaslázas stomach bug, ami lassanként mindenkit leteper. reggel semmi bajuk, ebéd után már rohannak értük a szülők. sok szülő meg jópár kolléga is benyalta, pl Lee egész családja. remélem, én megúszom. így is nagyon húzós ápolgatni szegényeket, amíg nem jönnek értük, pl. másfél órát mesélni - ebben egyébként Ice segített, komolyan mondom egy angyal volt, de még egy ilyen nyugis napon is nagyon nehéz lefoglalni, minden pillanatban kell neki pontosan abban a pillanatban neki való elfoglaltság. Alihan sokat sírt, hogy az apukáját akarja, de nem tudtuk utolérni telefonon. beszélgettünk sokat, elmesélte, hogy meghallgatta, hogy mocorog a kistesója (talán hat hónapos pocaklakó lehet most), és a kicsi jól megrugdosta, elmesélte, mi mindent fog majd megtanítani neki, jót fog tenni neki kistesó, olyan nagyon elvarázsolt, magának való kölyök. egyébként mindig nem dőlt még el, hogy megy-e elsőbe, nagyon nem kéne, júliusban lesz csak hat, de ettől függetlenül se. egyébként meg érzelmi másnaposság, teljesen olyan volt a mai nap.
Füles [11:58] Mondj valamit |