|
|
2008. október 31., péntek
három éve jöttem Thaiföldre. volt közben nyolc nap Magyarország,
nyolc óra Olaszország, tíz nap Malajzia, vagy két hét Laosz, négy nap
Kambodzsa, három óra Burma, de három év akkor is három év.
a Halloween kicsit nagyon lefárasztott, nagyon sokat kellett
készülni, a szülőkkel egyeztetni, maszkok, festés, énektanulás,
hatalmas denevér. az egyik kiscsákót betekertük vécépapírba és ő lett a
múmia. a denevérek fekete szemeteszsákból kaptak szárnyakat. de
mindenért kárpótolt az a pillanat, amikor Vanessa lepedőbe burkolózott
szellemként üldözte az adminisztrátor csajokat, akik visongtak :-) a
nagy vagányok, Vanessa, Jasmine, Pai, Manmai, J.J., Nadiya, Hutchjang
végigcsattogták az összes (5) emeletet, bekukkoltak a folyosóról az
összes gimis osztályba (a folyosó felé is ablakok vannak végig),
berontottak az igazgatói irodába, ahova én csak laposkúszásban, az
asztalok alatt randalíroztak a könyvtárban, elszedték a gimis tanárok
összes csokiját. eléggé meglepődtem rajtuk, azért ezt nem gondoltam
volna. a többiek mind kis gyávák voltak persze, amint kiléptek a
megszokott térből, de azért élvezték így is, hogy sütőtök, szellemek,
meg visítás. én kalóznak öltöztem, volt csákóm meg kardom, és élveztem,
hogy rajtam (is) röhög minden kolléga. végülis nagy részben tényleg
erről szól minden, hogy hülyét csinálok magamból, viszont nagyon-nagyon
ritkán lépünk ki az óvoda kis kapuja mögül ezzel a személyiséggel. persze a fényképezőgépet elfelejtettem, de legalább a dekorációt majd lefényképezem hétfőn, már ha eszembe jut.
Füles [15:26] Mondj valamit
2008. október 27., hétfő
az egy dolog, hogy hálózsák meg pokróc nélkül fogok aludni, mert minden ment a
mellesleg mit keresnek ezek a
kikapcs.
Füles [17:06] 1 hozzászólás ma rendezhettünk volna egy "who is the most miserable?" versenyt, Barbara benyalt megint valami tartósítószert, amitől mindig migrén, Janine végighányta a hétvégét, én meg tetves lettem, és úgy vakaródzom, hogy rossz nézni, ez még nem fájna, de valamit én is összeszedtem. ezekután kiderült, hogy ma délben van teacher Pa apukájának a temetése (vagymi, amikor nem is temetnek). szóval perpill mégse mi jártunk a legrosszabbul, lehetne sokkal rosszabb is. 88 éves volt a bácsi, tanárember, kilenc gyereket nevelt fel, csendben elaludt. apelláta nem volt, bepakoltak minket az iskolabuszba, hogy menni kell, amitől egyrészt lelkileg is kicsit kikészültünk, másrészt meg úgy összerázódtunk valami földúton, hogy utána megrohamoztuk az iskolai vécé három kis kuckóját és nem tudtuk eldönteni, hogy most zokogunk vagy vonyítunk. megkurkásztuk a gyerekeket, feltakarítottuk az aktuális beázást (mikor áll már el az eső??), beszereztünk három bazinagy sütőtököt, megtaláltam a késem, viszont elvágtam az ujjam, mi is volt még? ja, a zárban felejtettem reggel a kulcsot, eztmeghogy, nem kell a kulcs a bezáráshoz ugye. lehet, hogy még szombat este hagytam a zárban, tőlem minden kitelik. ennek örömére most tetvészés, mosás, meg hazahoztam az egész heti papírmunkát is, ki kell sakkozni a teljesen vadiúj munkafüzeteinket, hogy hogyan tudjuk beosztani. ilyenkor persze én vagyok a kisfőnök, ha sürgősen le kell adni valami papírmunkát. (nono, I'm not the head, today I'm the foot... aha, próbálkozhatok.)
annyira szeretnék egy normális hétköznapot. még nem adom fel.
Füles [12:56] 2 hozzászólás
2008. október 26., vasárnap
hogy miért nem jutott eddig soha eszembe netrádiót hallgatni??
megint szakad az eső és kifejezetten fázom, csak nem pokróc lesz és forró kakaó? (és már nem is reménykedek abban, hogy talán ez az utolsó eső.)
Füles [9:17] Mondj valamit jól értem én ezt a kapitalizmusosdit, hogy amikor jól pörög a pénzvilág, akkor a fejesek a mi pénzünkből mennek havajozni, ha meg bedől minden, akkor a magunkfajta kis mikiegerek szívnak és fizethetnek ki mindent? akkor ez most miben is különbözik mondjuk egy középkori korályságtól? persze mit lehet csinálni, az én millióim (haha!) se a fiókban vannak. annyit lehet csinálni, hogy mondjuk az ember kimegy a szakadó esőbe, és élvezi, azt lehet csinálni. meg hogy szereti az orchideáit. meg hogy olyan munkát csinál, aminek a pénzen túl is van értelme, hogy akármi is lesz, maradjon valami utána. persze az eső akkor kezdett el szakadni, mikor nekiindultam. kellene már tényleg egy búvárszemüveg. eszembe jutottak az első esők, hogy milyen, amikor hét hónap szárazság után először kopognak az esőcseppek, és növény, állat, ember, lélek, minden ki van éhezve már az esőre. most meg csak reméljük, hogy talán tényleg az utolsó. és a kettő között van öt hónap, vagy hat, vagy hét, fejreáll a világ. egy nagyon hangos, nagyon agresszív amerikai pár randalírozott a könyvesboltban, le kellett ülnöm egy sámlira és kicsit ringatni magam, hogy ne kezdjek sikítani. az ír tulaj vette a lapot, hülyéskedett velük, be kellett fogni a fülem. talán csak annyi, hogy legalább hétvégén csendet akarok. de azért megkérdeztem az ír pasit, miután csend lett, és lenyugodott, és abbahagyta az éneklést, hány éve van itt. tizenöt, mondta. akkor jó esetben még biztosan van néhány évem, mielőtt teljesen megbolondulok én is. azt hiszem, értette. aki egy évtizedet lehúz egy könyvesboltban, érti. van az egyik tesztben két nagyon hülye kérdés. hogy inkább könyvtárba mennék-e, mint buliba, meg hogy inkább színházba mennék-e, mint múzeumba. hogy a bánatba bírták kitalálni, hogy kb. ez a négy hely van, amit nagyon-nagyon nehéz elviselni, nem is tudnám, melyiket válasszam. és kicsit a könyvesbolt is ilyen. még ha találkoztam is az egyik kedvenc sziámi cicámmal. inkább kint az eső. :-)
Füles [7:30] Mondj valamit
2008. október 25., szombat
még mindig olyan itt lakni, mint egy vidéki nyaralás, lassan megszokom a zajokat, a madárcsicsergést hajnalban, az éjszakai esők hangját, a gyerekek sírását, a csengők csilingelését, a becsapódó ajtókat, a kutyaugatást. ahhoz képest, hogy legalább 50 ember lakik itt egy kicsike utcában, meglepően csend van és nyugalom. kétszer is jár erre kora délután a motoros fagyis, jó ég tudja miért ma zörgött be a recycling truck. állandóan azt gondolom, olyan viccesen nyolcvanas évek minden, pláne, mikor a sarki kis étteremben eszünk a viaszosvásznon, régi Pepsi-logókkal, vagy amikor megyek vásárolni, és megállok a leeresztett sorompónál, és elzötyög egy ősrégi személyvonat. a vonat nekem még mindig azt jelenti, nyár, Balaton. pedig egyébként nem volt boldog gyerekkorom, amennyire emlékszem. illetve mindig felnőtt akartam lenni. nem, ezt a nemboldogságot visszavonom, szerintem már akkor sem volt értelmezhető velem kapcsolatban a boldogság vagy a nemboldogság. a Balatont mondjuk szerettem, meg a vonatokat, meg biciklizni, sőt, még fára mászni is. valahogy az augusztus vége jut eszembe állandóan, mióta itt vagyok, már nem harap a nap, hűvös a levegő, minden tele van virággal, friss gyümölccsel, és lehet visszamenni iskolába. talán egy kicsikét megint gyerek vagyok, ugyanúgy nagyon egyedül, és ugyanúgy nem tudom, mi volt, mi van, vagy mi lesz, csak hogy ketyegnek a napok a maguk egyformaságában.
Füles [7:50] Mondj valamit
2008. október 24., péntek
egyébként ennél a gyümölcssalátánál macerásabb foglalkozás szerintem nincs is. meg kellett írni a cetliket szerdán, a szülők bevásároltak, szereztünk kölcsön egy csomó tálcát, elveszítettem közben valahol a késem, meghámoztam az összes gyümölcsöt, a gyerekek seperc alatt összevágták, majd betermelték, utána még mosogatni kellett meg takarítani. normális-e vagyok. sehol egy kávé, ebéd kutyafuttában, pénteki papírmunka, stb. még pletykálni se volt időnk.
Füles [14:23] 2 hozzászólás
2008. október 23., csütörtök
régóta akarok már írni egy könyvet. de pont ugyanúgy, ahogy az Igazán Fontos Dolgok esetében, bennem van minden, csak szavakkal elmondani képtelenség. miért olyan bonyolult ez a világ? :-)
Füles [16:33] 1 hozzászólás nem is tudom, említettem-e már az új gyerekeinket, annyi mindent írtam mostanság, amit végülis kitöröltem. megint 28-an vagyunk (agyrém), 11 új gyerek április óta a nagycsoportban, és még halál mázlistának mondhatom magunkat, hogy csak ketten nem tudtak egy szót se angolul, a többiek mind vagy angolul (is) beszélő családból jöttek, vagy másik kétnyelvű iskolából/óvodából. összesen 11 olyan családunk van már így, ahol az egyik szülő legalább külföldi, ez az egész iskolában messze a legmagasabb arány, általában csak 2-3 ilyen gyerek van mindenhol. Anis a pakisztáni kölyök, szerencsére az öccse nélkül nem olyan vagány, eddig nem is köpköd, többnyire nincs vele gond, pedig nagyon féltünk. azért viszont összeszaladt már az igazgatóság, hogy a család ragaszkodik ahhoz, hogy a gyerek egyedül jöjjön meg menjen haza délután, a szomszéd utcában laknak, de pl már az iskola parkolója is elég forgalmas, tele akkora terepjárókkal, hogy észre se veszed, hogy előtted áll egy gyerek. gondolom, írásba kell hogy adja majd az apja, másképp nem fog menni. tegnap a nagyfőnök vitte haza, miután két percig vitatkoztam az apjával, hogy egyedül nem engedjük haza, deőkmeg nem tudnak értejönni. Aom félig amerikai kislány, illetve ahogy nézem, mostohaapuka lesz ez az újabb farang pasi a szülőkollekciónkban. okos, kedves, az első perctől beilleszkedett, mintha mindig is velünk lett volna, annyira érdekes ez, van, aki két és fél év után is kis ideges vagy szégyenlős. az előző oviból elmenekültek, nagyon kritikus volt az apuka az első néhány mondatában is, kicsit tartok tőle. a másik kislányt még nem ismerem, csak egy rövid ideig láttam, nemrég költöztek a városba, valami nagyon szigorú iskolába járhatott szerintem, vagy nem tudom, mi ez, amit érzek rajta.
alkalomadtán majd képek. holnap elvileg gyümölcssalátát csinálunk, ha nem kell kicsavarni senkinek a kezéből a kést, akkor tudok fényképezni. már ha a szülők megértik, mit akarok :-) a thai kollégák olyan elfoglaltak voltak, hogy a thai családoknak is én írtam meg, mit küldjenek please, persze nem angolul, mert úgy könnyebben átskilanak rajta. azért ma beszereztem egy nagy adag tartalék gyümölcsöt, hátha a mai munkaszüneti nap mindenkit kizökkent, és nem lesz egy szál banán se, én meg nem akarok holnap rendesen tanítani, nagyon húzós most hirtelen a kölyköknek, hogy visszajöttek a szünetről, és napi 4 és fél óra (egyelőre) a foglalkozás. nem mintha egy ilyen salátás buli könnyű lenne, de azért mégis más, meg persze témába vág, jól megtapizzuk, megszagoljuk, megkóstoljuk a gyümölcsöket. általában teacher Sai a fő szervezője ezeknek a "főzős" foglalkozásoknak (papajasalátát szoktunk, szendvicset, múltkor volt zöldségsaláta, egyszer tán mintha sütöttünk is volna valamit, de ennek nem örültek a konyhások). ma csak úgy eltelt a nap, aludtam, vásároltam, kiolvastam egy könyvet. végre elállt az eső, és mikor süt a nap, már nem éget ezerrel. azért csak itt a tél lassan :-)
Füles [15:39] Mondj valamit |
